Egy javakorabeli ember, felriadva éjjelente, azon elmélkedik, hogy is volt? mit csinált jól, mit rosszul, most, ha mégegyszer lehetne, hogy csinálná? És hajnalra rájön, megfájdult a feje, pisilni kell, kinéz az ablakon, bár már megvirradna, fél az éjszakák sötétségétől. Nappal, mert zakatoló szive nem enged hosszabb gyalogtúrát, TV-t néz, újságot olvas, keresztrejtvényt fejt, de legtöbbet, ha már rászakadt ez a világháló, az online hireket böngészi.
Erdélyi lévén, bár magyarnak született, akiket, mikor 194O-ben bejöttek, úgy köszöntött, anyja öléből, hogy "élenek a madarok". Éltek, aztán hamar elmentek a "bécsi"döntés után, s vissza se jöttek. A sineket felszedték, aztán újra lerakták. A vonatok fütyültek, robogtak, de neki nem jutott jegy. Úgy nőtt fel, hogy az anyaországot nem látta.Idegen nyelvűek lepték el a tájat, saját fajtájával is románul beszélt és hallgatta az első román világból maradt öregeket, hogy kicsi székely falvainkba román pedagógusokat hoztak, román popa téritette át a népet, a szinpadon, iskolai műsorok alkalmával románul csacsogtak, anélkül, hogy tudták volna mit, és táblát akasztottak a nyakába, ha véletlenül magyarul szólt az udvaron, szégyentáblát melyre az volt irva "vorbeste romaneste" beszélj románul.
Az ő "elenek a madarok" ( éljenek a magyarok ) korosztálya sem vitte többre. Végig élték a kommunizmust, az ötvenes-hatvanas évek kollektivizálását, a füst, hús és más adók erőszakos behajtási módját, az emberek meghurcoltatását. Ma is rettegve emlékezik szakiskolás korára, amikor Brassóból levelet irattak minden falusi gyerekkel, olyan levelezőlapot, tollbamondva, hogy "Drága édesapám, légyszives ne makacskodj, állj be a kollektiv gazdaságba, mert egységben az erő, és igy jobb lesz a fiadnak is nektek is, ez az egyetlen út vezet a szocializmus győzelméhez, a népnyúzó kapitalista világ megszüntetéséhez". Szotyorival, a brassói fiúval küldte el a tanár a lapokat és megeskedte, hogy becsületszavára, bele tette a ládába. Hogy lerohanták a falusi fiúk, meg akarták verni, Szotyori, a kis törékeny városi, jajveszékelt, hogy ne, ne bántsatok, tényleg a ládába tettem, de nem a postaládába, hanem a szemetesbe, itt van nézzétek. Milyen hős lett az egyszerűen gondolkodó falusiaknak eszükbe nem jutott volna ilyen ötlet, ez a vékony városi honnan tudta, hogy amit hallott, mert ő is hallotta a tollbamondott szöveget, honnan tudta, hogy mi a helyes, hogy ez egy propaganda szöveg és elkeseritené a gyerekükért aggódó szántó-vető embereket.
Ma, annyi megpróbáltatás után a politikai hőbörgések közepette, amikor egy anyaországi alak, egy a sok szanyitiborok közül lerománozza az erdélyieket, egy olyan alak, akinek fogalma sincs mit éltek át ezek az emberek, a hazától elszakitva, nyelvükért megbélyegezve, másodrangú emberként élve évtizedeken át s mégis "magyarnak számkivetve"megtartva ősei nyelvét, szokását, el kell szenvedje egy senkiházi anyaországinak a gunyolódását, még milyen megaláztatást tartogat a sors? Nem gondolnak a szanyitiborok arra, hogy ilyen aljaságok miatt, felelőtlen, nagyképűségükért gyűlölik meg az erdélyi magyarok, a szanyiknál magyarabbak, azokat az anyaországiakat, akikre irigykedve felnéztek és úgy fogadták őket szerény hajlékaikban mint elszakitott rokont, mint a sors kegyelméből jobban járt testvért?
Keserű a vénülő ember szájaize és nem tehet semmit, talán annyit, hogy gyorsan elviszi a keresőt a Magyar ATV műsoráról, amikor meglátja azt a malasképű alakot, amint nyögdécselve magyarázza bizonyitványát.
