Nagy reményeket fűztek a magyarországi úthoz, hisz az asszony szeme-fényéről van szó, mert sok rettenetes betegség van, ami támadja az embert, de a szembetegség, a laukoma,a zöldhályog, a legrettenetesebbek közé tartozik.Jól mondá Józsi bá, a sör nem ital, az asszony nem ember, a medve nem játék. Hát a betegségek között is van sokféle nyavaja, de a szem az szem, azzal látni kell, olvasni, tv-ni. Amikor az a veszély fenyeget, hogy rövid idő után nem láthatod Isten szép napját, akkor minek jön fel naponta az égre? A szembeteg embernek semmi sem olyan drága, mint a szeme világa, hisz ő már tudja milyen féltve őrzött kincs "úgy vigyázz rá, mint a szemed világára", mondjuk gyakran, ha valami nekünk kedves, féltve őrzött kincset rá akarunk bizni valakire..
Nagy reményeket fűztek, hires szemorvoshoz küldték az itteniek, a székelyföldi orvosok, menjen néni, ha van módja, műtesse meg a szemét, ott Pesten a hires profeszornál, a Semmelweis Egyetem előadó tanáránál, kedves, udvarias s főleg elhivatott, vigyen forintot, úgy 1O.OOO a vizsgálat, 3O:OOO a műtét, este már engedik is haza.
A pénz kikerült, az út is összejött, ismerősök várták, akik szeretik Székelyföldön, gyakran jönnek, egy nép sarjai vagyunk, egy nyáj, egy akol, hogyne segitenénk. A régi impozáns épület, tekintélyt parancsolóan néz végig a Mária utcán, homlokzatán nagybetűs felirat, régi gyöngyözött betük "SEMMELWEIS EGYETEM". Kellő alázattal közelitik az épületet, jólnevelten érdeklődnek a dr úr után. Nem dr., Profeszornak kell szólitani, ez kényes kérdés, vigyázni kell, még mag találják sérteni...Sorszámot kell kérni az emeleten. Mondják, telefonon már bejelentkeztek, teciktudni Erdélyből érkeztünk, van nemzetközi egészségbiztositó kártyánk. Az nem érvényes csak Romániára, jön a jeges válasz, de kicsiségen nem akadnak föl, hisz az asszony nem ember, nem kell szentirásnak venni, amit az üveg mögött ülő kisasszony mond. "Fizetni ide jöjjenek vissza, azzal nyomultak le a lépcsőn az alagsorban, ott a folyósó végén balra, irja az ajtón "laukoma". Leülnek, több ember várakozik. Nagy a kiséret, férj, leány, vő együtt a szemét féltő beteggel, valamennyien idegesek, de nem mutatják, nagy a remény, sajnos nem mint a mesében, itt az vész el a leghamarabb. Szólitják, a férj kérdezi ő bemehetne-e. Csak 18 éven aluliakkal, a hölgy már többnek látszik, persze ő már hatvanöt. Egyedül megy be, a többiek biztatóan néznek össze. Jó lesz. Közben nagy a forgalom, egy hallássérült hangosan beszélget, látszik világjárt hölgy, csak ne mondaná olyan hangosan. Megjelenik egy középtermetű férfi, úgy 55 évesnek tűnik, otthonosan mozog, rá se néz a hallássérült hölgyre mikor elhalad mellette. "látom, észrevettem, hogy itt van, majd szólitom" röppenti vissza a hangot, aztán eltűnik a "laukomás" ajtó mögött. Nem kell sokáig töprengjünk, a "hangos", rangos nő "látja, megismert, ideszolt, sok a baja, nagyon elfoglalt. A "profeszor", villan át az erdélyiek agyán. Nem néz ki belőle, sugnak össze. Máris érkezik a nő, letörve "ez a kicsi termetű férfi vajon ki lehet,olyan pofátlanul beszélt az egyik orvosnővel, képzeljétek azt mondta neki "ébredjen már föl és kezdjen el dolgozni, csak nem akarja, hogy én dolgozzam maga helyett". Az a profeszor úr, mondják a kisérők. Jajistenem, semmi jót nem látok ki belőle. Még háromszor behivják, gyorsan szabályszrűen megy a vizsgálat, aztán megjelenik a profeszor, szólitja a betegeket, elejükbe megy kezet fog, tessékeli be szerre őket. Az erdélyi nő már megint kint van. Inti, hogy még nincs vége, csak vizsgálták, a proffal még nem beszélt, aztán őt is hivják, nem jön senki elébe, tiz perc múlva könnyes szemmel jön ki, "nem tud segiteni, azt mondta, "nem tudok csodál tenni, maguknál Romániában nincs egészségűgyi kezelés, egy profeszor van Jasiban, aki ért valamit a laukomához, más senki, én nem műthetem meg, nem tud utókezelésre bejárni, maguknál nincs utókezelés, ahhoz itt kell lakjon Pesten, nem tud ide bejárni, nincs mit csináljak, menjen haza! Hiába járt kilenc évig szemvizsgálatra, a papirjaiból nem tudok semmit kiolvasni, menjen haza..Dermedt csend. A székelyek meghunyázkodva vonulnak ki az utcára. "Fizetni ide jöjjenek vissza", jut eszébe a férjnek. Megy fizetni. Nem lehet, papir kell lentről. Hát nem küldték fel, Nem. vissza az alagsorba. Jön a profeszor, nem néz rá csak megfogja a kezét, nedves, hideg az érintése. Ja, fizetni, mindjárt jön egy aszisztensnő, álljon itt meg, vele megbeszéli. Már ott sincs. Az aszisztensnő jön. "Menjen fel az emeletre, ott körben. Fizet. Pontos pénzt kérek, semmi pénz nincs a kaszában, 4.O3O forint. Hol váltson? Oda ad egy ötezrest, tegye el, nincs apróm. Maradjon. Morgolódva távozik. Az utcáról felnéz a nagybetűs irásra... SZEM-ELVÉSZ EGYETEM. Igen itt a hires profeszor szentenciája, csodákra nem vagyok képes. Istenem, csak nem veszitettem én is el a látásomat, mikor mentünk be , mintha nem ez lett volna az impozáns épület homlokzatára irva, csodákra nem vártak, legalább egy emberi szó, az jól esett volna , Szemelvész Profeszor úr. Mi székelyek sokat adunk a jó szóra, az szerint értékeljük az embereket. Nagyrabecsülésünk elmaradt, s még sok minden, sok...minden!
